Második hétvége: Serra do Cipó és Inhotim

Nincs pihenés, nincs megállás, újabb túrák a hétvégén a természetben! Szombaton Serra do Cipó-t látogattuk meg, ami Belo Horizonte-től 90 kilóméterre fekszik északkeletre. A nemzeti parkot erdők, folyók, vízesések és kanyonok tagolják. A száraz idő miatt nem túl sok vizet visznek a folyók, így a vízesések zöme is jóval kisebb. A terület legnagyobb vízesését, a Cachoeira Grande-t néztük meg. A száraz időszak miatt a vízesés felénél csak szakaszosan, vékony csíkban folyt le a víz, így a sziklákon egészen közel lehetett jutni a vízeséshez. A déli napon a szikla szélén ülve hallgattam a víz csobogását. Ritkán tudom a gondolataimat kikapcsolni, hogy ne cikázzanak mindenfelé, de ott végre sikerült. A nyugalmat csak a mindenfelé röpködő bogarak zavarták meg, melyek előszeretettel pihentek meg a fehér pólómon vagy repültek bele a hajamba. Ezután a hegynek felfelé indultunk és megálltunk egy kilátópontnál, ahol életemben először ittam kókuszvizet. Azt már tudom, hogy nem ez az ital lesz a kedvencem :) A hely jelképévé vált szoborhoz utaztunk tovább. Juquinha szobra a park egyik magaslatán található, ahonnan páratlan kilátás nyílik a környező vonulatokra és az egész régióra. Sajnos az ég felé szökő füst azt jelezte, hogy a nagy szárazság miatt ég az erdő, ami korábbi években is problémákat okozott a térségben.

Hazaindulás előtt a helyi szupermarketben kisebb Havaianas-paradicsomra leltünk. A társaság birtokba vette a mindenféle színben és méretben elérhető, Brazil zászlós papucsokat kínáló sort. Egész Belo Horizonte-ban egy boltban sem volt olyan kínálat, mint abban a kis vidéki boltban és természetesen jóval kedvezőbb, vidéki áron. Összesen 22 pár Havaianas papuccsal távoztunk :)

Vasánap Inhotim-ba mentük, mely egy 5.000 hektár területen elterülő kert, egyben kortárs művészeti múzeum is, 2006-ben nyitották meg a közönség előtt. Az alkotókat arra kérték, hogy az álmaikat valósítsák meg. És ők megtették. Nincs limit időben, térben, és pénzben, itt minden lehetséges. Ezt a kiállítási központot a bányász mágnás, Bernardo Paz hozta létre. A park hihetelen trópusi világot mutat, melybe tökéletesen beleillenek a művészeti alkotások, cseppet sem keltve ’múzeum’ érzését.

A pálmafák alatt és az erdőben kanyargó utak, a kis tavak maradandó élményt adnak az odalátogatóknak. Cecíla (IHR) segítségével idegenvezetőt is kaptunk a nap folyamán, Thomast, aki lelkesen vezetett minket az egyes műalkotások között. Volt lehetőségünk üvegeken mászkálni, sötét szobában tapogatózva mérnöki csodákat felfedezni, véres szobában mászkálni és távcsövön keresztül szemlélni a világot. Egész nap a parkban barangoltunk és még csak a felét sem láttuk. Japánban volt már lehetőségem egy nagyszabású szabadtéri múzeumot meglátogatni, mégis Inhotim azt többszörösen felülmúlta. Hazafelé mindenki aludt a buszban. Felejthetetlen nap volt.