Csapatépítés

Vasánap reggel a recepciónál találkoztunk és egy kis túrával indítottunk a hotel körül: hol lehet jó kávét inni, finomat enni, hol van szamba est vagy bulihely. Sokat nem láttam a városból eddig, olyan egy kilométeres körzetben mozogtunk csak, de remélem majd lesz egy nagyobb BH túra is. Eddigi benyomásom a városról pozitív, bár semmivel sem másabb, mint egy megszokott nagyváros: dugó, sok ember és zaj. Ami talán meglepő, hogy a város dombokra és azok köré épült, így sok utca meglehetősen nagy százalékos emelkedővel rendelkezik, valamint az úttest is többnyire hullámzik. Ez remek lehetőséget ad a taxisoknak, hogy ugráltassák az utast a taxi hátsó ülésén :)

Az utcán nem árt vigyázni. Az autókra nem jellemző, hogy megállnának és borzasztó gyorsan vezetnek a brazilok. Nekem ez nem okozott meglepetést, sokkal inkább az, hogy a csapattársak folyamatosan jeleznek nekem, hogy ne lépjek olyan közel az úttesthez, vigyázzak, nehogy elüssenek. El kell mondjam, egy zajosabb budapesti közlekedés sem különb.

A délután csapatépítéssel telt, először mindenki bemutatkozott személyesen is és átvettük a legfontosabb teendők listáját a 4 hétre. A csapatépítés következő fázisában segítőnk, Bruno kérésére mindenki prezentációt készített, hogy kicsit mélyebben is megismerjük a társaságot: mindenki 10 percben mesélt a saját életének fordulópontjairól és nagyobb eseményeiről, melyek meghatározták az életét. A napot egy vicces feladattal zártuk: 5 csoportra lettünk osztva és minden csapatnak 5 db fényképet kellett az utcán készíteni, amelyen szerepel sapkás ember, kutya, graffiti, bicikli és még sok minden más. A cél természetesen az volt, ki tudja a feladatot jól teljesíteni és a legtöbb pontot gyűjteni. A mi csapatunk nagyon kreatív volt (Toula, Sunghwan és én), de sajnos ez sem volt elég a győzelemre – csak második helyre. A Nada-Mike-John team nagyon kreatív, ám kevésbbé spontán és inkább ’vitt’ anyagból készült képeivel megszerezték a legtöbb pontot. Nem a győzelem számított, a feladat mindenkinek nagyon tetszett, jól meg is mozgatott minket. Megjegyzem (a sok riogatónak a neten), hogy sötétedés után tettük mindezt, kamerákat lóbálva a kézben és a kutya sem foglalkozott velünk. Sőt, kalapos embert keresve a csapatunk találkozott egy éppen szünetet tartó és cigiző szakáccsal, aki örömmel állt modellt. Bár a ’pár’ portugál szóból amit tudok nem igazán értette meg, hogy mit is akarunk, de hagyta, hogy a megfelelő helyre állítsam és lefényképezzem :)

Izgatottan vártam a hétfői napot, hogy végre megismerkedhessek a partnerünkkel és elkezdhessük végre az igazi munkát.