Gondolatok a program végén

A CSC csoportra csapatmunka és egyéni munka is jellemző.  Mint csapat, minden vélemény számít, nincs rossz javaslat, csak eltérő szemlélet és álláspont.  Minden pontban egyet kell érteni, hogy a program sikeresen záruljon, azonban képtelenség csak közös döntéseket hozni, legalább is, a mi csapatunk ezt tapasztalta. Mindenki a project rá eső részét egyedül kellett, hogy kidolgozza.  Az IBM-nél megszokott gyakorlattól eltérően, vezető vagy szakmai vezető nélkül dolgoztunk és hoztunk döntéseket.  Minden nap azonban tartottunk megbeszéléseket, hogy átnézzük, ki merre halad.  Ez arra is jó volt, hogy kikérjük a többiek véleményét és útközben módosítsunk, ha szükséges volt.  Nem választottunk vezetőt vagy koordinátort, mégis időben végeztünk.  Az önállóság mindekiből a maximumot hozta ki és olykor magunk is meglepődtünk a saját teljesítményünkön.  Toula például project managerként egy értékesítési csomagot dolgozott ki, mely a későbbiekben mint biblia szolgálhat.  Jogos lehet a kérdés, hogy mitől gondoljuk, hogy amit csináltunk, az jó.  Erre csak azt az egy választ tudom adni, hogy az IBM egyes területein szerzett tapasztalat, széles látókör és szemléletmód alkalmassá tette a csapat tagjait, hogy megbírkózzon a feladattal és használható dokumentumokat és javaslatokat tegyen az IHR számára.  Emellett a szervezet visszajelzése mondta el a legtöbbet.

Pedig nem ment minden zökkenő-mentesen azért :)

Az első héten próbáltunk mindent megtudni a szervezetről és adatokat gyűjteni, miközben igyekeztünk a leghamarabb jó kapcsolatot kiépíteni a partnerekkel.  Pár nap kellett, mire a csapatunk felismerte, hogy nem lehet csak dolgozni az irodánkban, a munkánkat jelentősen az fogja előlendíteni, ha sok időt eltöltünk az IHR tagjaival és mindenről beszélgetünk, csak munkáról nem :)

Maureen-t megérkezése után kerülgette valamilyen betegség, ami a második héten tetőzőtt, így orvosi segítségre szorult.  Az IHR több tagja szermélyes kapcsolatait megmozgatva segített, hogy Maureen megfelelő kezelést kapjon.  Ez az esemény nagyban előlendítette a kapcsolatépítést, mely után igazán baráti viszony alakult ki az IBM és IHR között.  Emellett azonban ez a hét volt talán a legkritikusabb.  Sok interjút folytattunk le a tagokkal egyenként, mely olykor ellentmondásos információkat eredményezett, feltárta az eltérő véleményeket és azt is, hogy valójában mekkora feladattal is állunk szemben.  Pénteken este volt a hét utolsó megbeszélése Marcus-al (Cecília férje és az IHR másik alapítója), Cecíliával és Mariana-val, hogy felvázoljuk, hol is tartunk, mely sajnos kisebb kudarcba fulladt.  A csoport felismerte, hogy a javaslatainkat nem a megszokott határozott fellépéssel kell kezelni, mivel itt nem ’üzletről’, hanem segítésről van szó.  Minden információt egyszerűen, érthetően és a megfelelő körítéssel kell kommunikálni.  A meeting után eldöntöttünk, hogy mint csapat, beszélnünk kell.

Harmadik héten hétfőn közösen átbeszéltünk, hogy hol vannak eltérő nézetek és mit kell javítanunk, hogy csapatként még hatékonyabbak legyünk.  Majd belevetettük magunkat a munkába és két párra szétválva dolgoztunk.  Ekkor szinte mindannyian úgy éreztük, nem fogunk végezni... Ráadásul ezen a héten küzdöttem az étel okozta problémákkal, így nem igazán éreztem magam hatékonynak, de szerencsére a hétvégére jobban lettem, azonban még inkább rajtam volt a nyomás a végső prezentáció közeli időpontja miatt.

A negyedik hetet egy szóval tudom jellemezni: káosz... Hétfőn és kedden még az utolsó információkat dobtuk össze, és Toula project manager hátterével igyekezett sürgetni, összerántani minket, mely nem volt mindig egyszerű, egyre feszültebb lett a hangulat a közelgő szerda miatt :)  De megcsináltuk, befejeztük, lezártuk sikeresen a 4 hetünket és csütörtök-péntek este már csak a szórakozás maradt.

Két nagy prezentációnk volt a program lezárásaként: szeptember 5-én az IHR-nak prezentáltuk az egy hónap eredményeit és javaslatait, másnap csürtökön (6-án) pedig nyilvános előadás keretén belül minden IBM csoport 10 percben ismertette a program részleteit és eredményeit.  Ezen részt vett mind a négy szervezet és azok meghívottai, akivel a Brazil 13 csoport kapcsolatban volt.

Kicsit ideges voltam a partnernek tartott prezentáció előtt.  A munkánk gyümölcseként 82 oldalnyi tervet állítottunk össze.  Ennek részei:

Marketing Stratégia

Branding Stratégia

Website re-design javaslat

IHR értékajánlata

IHR brossúrák

Értékesítési-csomag

PDG program javaslatok:

- PDG ’könnyített

- PDG tanácsadó szolgáltatás

- PDG 2

Értékesítési-terv: új partnerek felkutatása, lehetséges piac

Azt hiszem, nem túlzok ha azt mondom, nagyon sokat dolgoztunk a 4 hétben és igyekeztünk a lehető legjobban teljesíteni akkor is, ha a terület kívül esett a komfort-zónánkon.  A prezentációt nagyon pozitívan értékelte az IHR, emellett elmondták, hogy a jelenlétünk gyökeres változásokat indított el a szervezetben: újraosztották a feladatköröket, más szemlélettel kezelik a szervezet működését és annak ellenére, hogy non-profit szervezet, elfogadták a ’működéshez szükséges bevétel’ fontosságát, mely a hosszútávú életben maradást biztosíthatja.  Emellett olyan területetekre, lehetséges gátló tényezőkre rávilágítottunk, melyet talán nem is mertek volna fel a program nélkül.  Összeségében a csapatunk elégedetten zárta le a közös hivatalos munkát.

A záróesemény napján éreztük meg igazán, hogy már csak egy nap és vége....  Az esemény előtt elkészült rengeteg közös kép a Brazil 13 csoporttal és a partnerekkel.  A nagyszabású eseményen minden csoport bemutatta az eredményeket és megosztott néhány emlékezetes pillanatot, képekkel.  Mi az egy szem urat a csapatban, Andreát kértük fel arra, hogy képviseljen minket.  Egy külön meglepetésként egy idézetettel búcsúztunk, mely után mindennyian éreztük, hogy habár két nap múlva elutazunk, mégis ez egy felejthetetlen élmény volt és hatalmas lehetőség, mely nem mindig adódik az életben.  Őszinte szívvel ajánlottuk fel a partnerünknek, hogy a jövőben is kívánjuk őket támogatni a fejlődésben és minden lehetőséget megragadunk, hogy kapcsolatban maradjunk, akár személyesen is.

Csak köszönetet tudok mondani az IBM-nek ezért a lehetőségért és élményért.

IBM és IHR team

Azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk és segítsünk

Annyit írtam eddig a kirándulásokról, hogy ideje a munkának is szentelnem néhány post-ot.  Az első két hétben próbáltuk az IHR összes folyamatát feltérképezni és megérteni, hogyan működnek, mint non-profit szervezet és mik azok a kihívások, amikkel nap mint nap meg kell küzdeniük.

Néhány érdekes információ az IHR helyzetéről:

- házon belül fejlesztett és azóta értékesített programokból tartják fenn magukat

- legfőbb programjuk a PDG, mely egy management és vezetői program NGO-knak kifejlesztve, hogy fenntarthatóbbak legyenek a piacon

- elsődlegesen NGO-nak tartja az IHR a PDG programot, melyet az adott NGO szponzora finanszíroz.  Nem egy esetben egy szponzor csak akkor támogat egy NGO-t, ha elvégzik az egy éves időtartamú PDG programot.  Ebből adódóan olykor az NGO-k nem túl motiváltak, mely akadályozza a program kivitelezését, oktatását és az oktatók helyzetét is nagyban megnehezíti

- nincs adóvisszatérítésre lehetőség

- a mindennapos nehézségek ellenére is 100%-ban elkötelezettek, hogy segítsenek és javítsák az NGO-k helyzetét

Megtapasztalhattuk továbbá, hogy a brazil NGO-k nagyon eltérőek a megszokott NGO-któl.  Egyrészt Brazíliában egyfajta ’divat’ NGO-t alapítani, márészt nagyon sok esetben nem sok tapasztalattal vagy elképzeléssel rendelkeznek, hogy mit is kellene csinálni.  Egy nagyon érdekes példát tudok mondani: van olyan NGO, mely egy igazgatóból és egy titkárnőből áll mindössze.  Bányász területen alakult (az egyik leginkább fejlődő és hosszútávú ipar Brazíliában), egy kisvárosban, szponzoruk az iparágban és területen beruházó szponzor.   Az NGO első programja nem volt más, amit hogy a támogatásból elindítottak a kisvárosban egy műköröm-oktatást.  Kicsit meglepően hangzik, nem?  Az  előbb említett példának szöges ellentéte a Salão do Encontro (már írtam róluk korábban), akik hihetetlen szervezettséggel, céltudatosággal és elkötelezettséggel vezetik a szervezetüket, hatékonyan.  Mindeme esetek csak egy apró része a szociális terület jellemzőinek, de egy ilyen változatos, szerteágazó és heterogén piacon nagyon nehéz egy terméket értékesíteni és kihívás a megfelelő marketing- és értékesítési stratégiát kialakítani.

A második hét után úgy éreztük, hogy annyi teendőnk van, hogy a fennmaradó  két hét alatt képtelenség lesz befejezni vagy érdemi munkát végezni.  A sok információ és újdonság csak kavargott a fejünkben, pedig alig pár napunk maradt, hogy előálljunk egy kiforrott stratégiával.

A harmadik héten két részre oszlott a kis csoportunk: az SoW-nak megfelelően a csapat egyik része az értékesítési terven dolgozott (Toula és Andrea), Maureen és én a marketing plan-en dolgoztunk.

Teljesen új helyzetben találtam magam: olyan területen készültem javaslatokat tenni, ahol előtte életemben nem dolgoztam.  Mindössze korábbi tapasztalataim, online elérhető dokumentumok és a csapat szakmai tudása volt a segítségem.

Már az első héten, amikor a szervezet weboldalát megnéztem, a website fejlesztését javasoltam a jobb branding és sikeresebb marketing érdekében, így a marketing terv website re-design részét vállaltam magamra, valamit a teljes marketing plan és branding stratégia feltérképezését.  Másfél héttel ezelőtt hétfőn még fogalmam sem volt, mi fog kijönni ebből az egészből….  Életemben nem dolgoztam website design-on és arra készültem, hogy marketing és sales szempontból egy figyelemfelkeltő, az IHR-t a többiektől megkülönböztető és profi oldal vázlatát fejlesszem ki.  Szem előtt tartva, hogy itt nem üzleti szféráról, hanem szociális területről van szó.  Ahogy a napok teltek, egyre több ötlettel és opcióval álltam elő, míg végül Maureen javaslatait is figyelembe véve kialakult egy új website képe.  A múlt héten a partnerünk elfogadta a tervet, valamint egy web-designerrel is sikerült leegyeztetni a javaslatot, mely során visszajelzést kaptam egy szakértőtől is: professzionálisnak és átláthatónak tartotta a tervet, mindössze apró szerkezeti módosításra hívta fel a figyelmet, de összeségében le volt nyűgözve a csapat által végzett munkától.  Azt hiszem, pályát fogok váltani ezek után :)

Az szervezet új weboldala hamarosan elérhető lesz a terveink alapján.

Második hétvége: Serra do Cipó és Inhotim

Nincs pihenés, nincs megállás, újabb túrák a hétvégén a természetben!  Szombaton Serra do Cipó-t látogattuk meg, ami Belo Horizonte-től 90 kilóméterre fekszik északkeletre.  A nemzeti parkot erdők, folyók, vízesések és kanyonok tagolják.  A száraz idő miatt nem túl sok vizet visznek a folyók, így a vízesések zöme is jóval kisebb.  A terület legnagyobb vízesését, a Cachoeira Grande-t néztük meg.  A száraz időszak miatt a vízesés felénél csak szakaszosan, vékony csíkban folyt le a víz, így a sziklákon egészen közel lehetett jutni a vízeséshez.  A déli napon a szikla szélén ülve hallgattam a víz csobogását.  Ritkán tudom a gondolataimat kikapcsolni, hogy ne cikázzanak mindenfelé, de ott végre sikerült.  A nyugalmat csak a mindenfelé röpködő bogarak zavarták meg, melyek előszeretettel pihentek meg a fehér pólómon vagy repültek bele a hajamba.  Ezután a hegynek felfelé indultunk és megálltunk egy kilátópontnál, ahol életemben először ittam kókuszvizet.  Azt már tudom, hogy nem ez az ital lesz a kedvencem :)  A hely jelképévé vált szoborhoz utaztunk tovább.  Juquinha szobra a park egyik magaslatán található, ahonnan páratlan kilátás nyílik a környező vonulatokra és az egész régióra.  Sajnos az ég felé szökő füst azt jelezte, hogy a nagy szárazság miatt ég az erdő, ami korábbi években is problémákat okozott a térségben. 

Hazaindulás előtt a helyi szupermarketben kisebb Havaianas-paradicsomra leltünk.  A társaság birtokba vette a mindenféle színben és méretben elérhető, Brazil zászlós papucsokat kínáló sort.  Egész Belo Horizonte-ban egy boltban sem volt olyan kínálat, mint abban a kis vidéki boltban és természetesen jóval kedvezőbb, vidéki áron.  Összesen 22 pár Havaianas papuccsal távoztunk :)

Vasánap Inhotim-ba mentük, mely egy 5.000 hektár területen elterülő kert, egyben kortárs művészeti múzeum is, 2006-ben nyitották meg a közönség előtt.  Az alkotókat arra kérték, hogy az álmaikat valósítsák meg.  És ők megtették.  Nincs limit időben, térben, és pénzben, itt minden lehetséges.  Ezt a kiállítási központot a bányász mágnás, Bernardo Paz hozta létre.  A park hihetelen trópusi világot mutat, melybe tökéletesen beleillenek a művészeti alkotások, cseppet sem keltve ’múzeum’ érzését.   

A pálmafák alatt és az erdőben kanyargó utak, a kis tavak maradandó élményt adnak az odalátogatóknak.  Cecíla (IHR) segítségével idegenvezetőt is kaptunk a nap folyamán, Thomast, aki lelkesen vezetett minket az egyes műalkotások között.  Volt lehetőségünk üvegeken mászkálni, sötét szobában tapogatózva mérnöki csodákat felfedezni, véres szobában mászkálni és távcsövön keresztül szemlélni a világot.  Egész nap a parkban barangoltunk és még csak a felét sem láttuk.  Japánban volt már lehetőségem egy nagyszabású szabadtéri múzeumot meglátogatni, mégis Inhotim azt többszörösen felülmúlta.  Hazafelé mindenki aludt a buszban.  Felejthetetlen nap volt.

Cachoiera Grande

Cachoiera Grande teteje

Juquinha-val

Utak a pálmák között

Trópusi varázs művészettel

Inhotim

A világ az üvegcsövön keresztül

Az új, Brazil nevem....

EANEKO :)

Magyar nap az IHR-nál

A megfelelő időpontra várva, a második héten odaadtam a Magyarországról hozott ajándékokat az IHR csapatának.  Három focicsapatra való csokoládét hoztam magammal, Balaton, Sport és Tibi csokoládékat különböző ízekben, és magyar mintás miniterítőket, tollakat, kanalakat, kulcstartókat és mini magyar kártyákat.  Mindenki kiválasztotta a neki leginkább tetsző ajándékot és kérdésekkel árasztottak el az országomról, valamint lenyűgözte őket a magyar mintázatok különlegessége.  A helyiség pillanatok alatt megtelt örvendező ’gyerekekkel’ és én csak meséltem az országomról, amennyit bírtam, portugálul :) Mondanom sem kell, a legnagyobb sikert mégis a kártyák aratták.  A délután folyamán kártyázni invitáltam a társaságot és nagy nevetgélés mellett játszottuk az egyik kevésbbé ismert – ám annál gyorsabban tanulható -, piros lapra vadászó játékot.  Nem gondoltam volna, hogy ekkora sikere lesz!  Fél óra múlva mindenki keze piros volt és kemény harc zajlott a győzelemért :)

Az ajándékok ( már csak egy része)

Na ki fog nyerni?

IHR igazgatójával vívunk kártya-csatát :)

Brazil ételek és italok

A brazil ételek nagyon ízletesek, ám annyira nehezek és zsírosak is.  Egyik helyi étel a feijoada ami fekete babból, friss sertés- és marhahúsból készített ragu, jellemzően hasábburgonyával és rizzsel tálalva, minimális salátával (amit csak fűnek hívunk :) ).  Emellett helyi barbecue éttermek kínálják húsételeiket minden formában elkészítve, továbbra sem az egészségesen étkezők csoportját megcélozva :).  Az egyik legfurább étterem, hol eddigi ittlétünk során megfordultunk, a hotelünktől mindössze 10 perc sétára van és a kirakatban sütik a húsokat nyárson.  Személyes véleményem, hogy olyan étteremben nem szabad enni, ami szombat este majdnem üres... Ennek ellenére, mind a tizenöten ott ettünk.  Már az első perctől fogva 8 pincér sürgött-forgott körülöttünk és hoztak mindent, amit csak lehetett – előételt, italt, húsokat.  Innen kezdődtek a problémák: véres steak és sertés a főmenü, emellett nagyon minimális csirkét szolgáltak fel.  Minden pincér egy nyárssal rohangált és folyamatosan tukmálták az emberre – a szó szoros értelmében.  Az étterem egy kétoldalas kártyát ad mindenkinek, melynek egyik oldala zöld, jelentése: kérek még.  A másik oldala piros, értelem szerűen azt jelenti, hogy a vendég köszöni szépen, de nem kér többet.  Valahogy a kedves pincérek ezt figyelmen kívül hagyták és csak a vendég orra elé pakolták a húsokat.  Ez mind rendben is lett volna, ha nem lett volna ételmaradékos a kanál és a tányér.  A mai napig nem tudom, végül mi tett be, de eme csodálatos vacsora után három napig kínlódtam és lázam volt, ami amilyen hamar jött, olyan hamar el is múlt.  Azóta azonban rá sem bírok nézni a húsételekre.  Mindezért a szolgáltatásért átlagosan 170 R$ (kb 20.000 HUF) hagytunk ott fejenként, ami egy ásványvizet, egy Cairipinha-t és az ételt tartalmazta, na igen, meg kb fél deci bor rám eső részét.  A magam részéről a jövőben távol tartom magam a hasonló helyektől: lehúzás kosszal és illetlen tukmálással.

Hogy pozitívumot is írjak, egy másik jellegzetes brazil étel a pastel.  Vékony tészta közé tesznek mindenféle tölteléket, ami lehet hús, sajt, zöldség, banán és fahéj, vagy bármi más, amit aztán növényi olajban kisütnek.  Fennséges az íze és csábítóan néz ki!  Az IHR-ból Lidi egyik este egy Odeon nevű helyre vitt minket, ahol isteni bruschettákat készítenek, megütve az Olaszországban megszokott színvonalat.  Sajnos nem tudom a képen látható étel nevét húsgolyókkal, de a várakozásomat felülmúlta mind ízben, mind kinézetre!  Nem véletlenül nyert a hely díjat, és nem véletlenül tetszett eddig ez a legjobban nekem.  A vicc az egészben, hogy a hely inkább kocsma, mint étterem!

Nem hagyhatom ki Brazília jellegzetes italát, a Cairipinha-t!  Ez a koktél Cachaça-val, jéggel, és lime-mal készül.  Az édesebb verzió kérhető cukorra is.  Ahány vendéglátó egység, annyi módon elkészített koktél. Attól függően, hogy milyen Cachaça-ból készül, lehet gyengébb vagy erősebb, emellett nem csak lime-mal, de kiwivel, eperrel vagy ananásszal is készítik.  Nekem ez a Cairipinha tetszett a legjobban:

Ouro Preto és Jardim Canadá

Az első hétvége aktívan telt, szombaton Ouro Preto-ban kirándultunk, majd vasárnap hivatalosak voltunk a Casa do Jardim alapítójához, Joannához egy vasárnapi kirándulásra és közös étkezésre.

Ouro Preto Belo Horizonte-tól kb 98 km-re fekszik és egy korábbi gyarmati bányásztelepülés a Serra do Espinhaço hegységben.  A város jelentős barokk építészeti műemlékeiről híres és felkerült az Unesco világörökségi listájára.  Idegenvezetőnk Jefferson volt, aki a környéken született, így olyan helyre vitt minket, amiről több Belo Horizonte-i lakos nem is hallott.  Először Ouro Preto melletti természeti parkot látogattuk meg, Cachoeira das Andorinhas-t.  A park 2.891,9 m magasan terül el a tengerszint felett, páratlan természeti csodát kínálva.  Egyik jellegzetessége a sziklák között megbúvó vízesés, melyet a sziklákon lemászva lehet megközelíteni.  Emellett természetes forrásvízben gazdag, és mint mindenhol máshol, ez a terület is vassal és érccel teli.  Páratlan élmény volt a sziklák között a hideg vízben a vízesés alatt állni, körben a vöröses sziklafallal.  A víz vörösre festette a talpunkat is, melyet én este többszöri sikálás után tudtam csak eltüntetni.  Ezután városnézés következett.  Ouro Preto rengeteg templommal rendelkezik, mégis a leginkább említésre méltó a São Fancisco de Assis-templom, ennek közelében található a piac is.  Ebédre egy helyi kis étteremben ettünk, ahol meg kell mondjam, nem volt túl bizalomgerjesztő az étel... Meglehetősen olcsó volt, de olyan koszos is.  Emiatt még aggódom, hogy nem sikerült-e valamit összeszednem, de egyelőre jól vagyok.  Az első igazi brazil ‘kávét’ végül ebben a városban ittam.  Toulával nem volt kedvünk sörözni a többiekkel, így beültünk egy kávézóba, ahol a ház ajánlásával Cappuccino de Ouro Preto-t ittunk. A különlegessége, hogy a szokásos cappuccinot süteménydarabokkal és étcsokoládéval ízesítik, ami finommá tette az amúgy lórúgás-erősségű brazil kávét.  Cukrozott tejszínhabbal a tetején nem is tudtam volna jobb kávét elképzelni!  Még indulás előtt a naplementében megtekinthettük Ouro Preto egyik szimbólumát, Ouro Preto peniszét :)  A hegyormon az egyik szikla egy enyhén meredező pénisz formáját adja ki :)

Az említett szikla :)

Vasárnap Belo Horizonte-tól nem messze, Jardim Canadá zárt közösségéhez mentünk.  Ez a csoport külön őrzött ‘falut’ alkot, ahová csak engedéllyel és előzetes bejelentéssel lehet belépni.  Az egész területet rend, tisztaság és szervezettség jellemzi, páratlan kilátással a közeli hegyekre.

Joanna – vendéglátónk - és a szomszédos szülők háza lakberendezési oldalakba illő, tele üveggel, terasszal és gyönyörű kilátással a hegyekre.  Két lehetőség közül választhattunk, egy 2 órás könnyebb vagy egy 4 órás nehezebb túravonal közül.  A társaság egy része hajlott volna a hosszabb túrára, mert az egy vízeséshez vezetett, de végül annak érdekében, hogy közösen túrázzunk egyet, a rövidebb távon indultunk el.  Így is gyönyörű kilátásban volt részünk, valamint az időjárás tett róla, hogy ne unatkozzunk: hol esett az eső, hol hideg szél fújt, hol kisütött a nap, hol izzadtunk a melegtől, hol zápor kapott el minket.  És ez így ment egyfolytában, váltakozva, így én egyszer magamra vettem a széldzsekim, utána meg vetkőznöm kellett, mert melegem volt.  Belo Horizonte körüli hegyek egy része esőfüggönnyel volt eltakarva, a másik fele színekben ponpázott a napsütés miatt.  Egy biztos, kár lett volna kihagyni ezt a túrát!  Miután fáradtan, éhesen megérkeztünk Joanna házába, többen az országukra jellemző ételeket főztek, például Sangiat csípős húsgolyókat, Nada avokádókrémet, Carolyn epres-diós salátát, míg Mike (meg is jegyeztük, jó férj-jelölt :) ) kuszkuszos-dinnyés-salátás előételt készített és sonkás-olívás tésztát.  A kiváló vacsorát a teraszon, szikrázó délutáni napsütésben fogyasztottunk el.  A csodálatos kilátás és a hangulat miatt el is feledkeztünk arról, hogy haza kell indulnunk, a sofőrünket jó egy órával megvárakoztattuk.  Ha ilyen jól telt az első hét, vajon mi vár még ránk...? :)

Útban a nemzeti park felé

A vízforrás

A barlang belsejében

Ouro Preto látképe

A kíváncsi asszonyok :)

Belo Horizonte domborulatai

Esőfüggöny

Amikor kitisztult az idő

Joanna háza