In medias res

Az első hét nagyon sűrű volt.  Megpróbáltuk az összes elérhető adatot összegyűjteni az IHR munkájáról és igyekeztünk kialakítani péntekre a végleges megállapodást a négy hetes program célját illetően.  Több interjút is levezettünk a szervezet tagjaival, akik a lehető legjobban segítik a munkánkat és minden szükséges dokumentumot, adatot, információt a rendelkezésünkre bocsátanak.  A szervezet velünk együttműködő tagjai Cecilia és Marcus – IHR alapítók, Mariana – sales, finance részleget vezeti és mellette coach, Sharon – konzulens, Vilma és Ludi – PDG.org program kiemelkedő tagjai, Rafael – IT, Katia – coach, Isabelle – a fordítónk és segítőnk, és még sokan mások. Mindeközben naponta friss kávéval és helyi gyümölcsökkel várnak minket, vagy meglepnek helyi különlegességekkel, egyik nap például avokádó és édes tej mixet kaptunk.  A tiszteletünkre a program alatt angolul beszélnek az irodában egymással, ami engem személy szerint nagyban motivál, hogy még inkább igyekezzek portugálul.

Az ideiglenes irodánk ajtajára akasztott meglepetés

Az IBM csapatunk lassan összekovácsolódott, nagyon erősnek, kreatívnak és összeszedettnek tartom magunkat.  Az első hét gyümölcseként hétvégére elkészültünk az első prezentációnkkal is, a maradék három hét akciótervével és a programunk befejezése után, az előre látható jövő-állapot bemutatásával, melyet én készítettem el. Mindenkinek van bogara.... a kávéfüggő társaink, Toula és Andrea szinte napi két nagy termosz kávét is képesek elfogyasztani, Maureen a napi ’vitamin’ adaját light cola-val szerzi meg - én ezt a véleményét nem osztom, ezért mindig megjegyzi, hogy ne nézzek oda, amikor (véleményem szerint) mérgezi magát :)-, én meg nem bírok ellenállni a ’kilo’ éttermünk napi desszert-ajánlatának :)  Az NGO-hoz közel, kb 100 méter sétára van egy étterem, ahol svédasztalhoz hasonló megoldásban válogathat mindenki ételt magának, melyet végül súly alapján kell kifizetni, innen a ’kilo’ elnevezés.  Annyi a trükk az ide vezető úton, hogy hegynek lefelé, a széttöredezett úton nem egyszer 10 percig is eltart, mire az étteremhez érünk... Bokatörő magassarkúban ezt az utat megtenni kész ínszalag-gyilkosság! :D

Nem könnyű ilyen úton gyalogolni

Az első CSC munkanap

Szépen felöltöztem, akkor vettem észre, hogy valahol pakolás közben a kedvenc blúzom gombja eltűnt. A másik blúzom pedig gyűrött volt, így az indulás előtti utolsó percekben még vasaltam.  Ma még éltem a hotel reggelijével, de biztos vagyok benne, hogy holnaptól inkább gyümölcsöt fogok enni, szokásomhoz híven.  Az indulás előtti percekben mindenki öltönyben/kosztümben várakozott a recepciónál és szerencsére nem csak én voltam enyhén ideges, izgatott.

Az első személyes találkozónak Instituto Hartman Regueira adott otthont.  A többi meghívott és programban részt vevő NGO nem más, mint Casa Do Jardim, Rede Cidade és Mãos de Minas.  Először minden NGO bemutatkozott és prezentálta a főbb tevékenységüket és programjuk célját, hivatását, majd egy kötetlen beszélgetés és étel-ital fogyasztás mellett ismerkedtünk a partnereinkkel.  Az első perctől fogva szívélyesen és meglepő barátsággal és kedvességgel fogadott minket az IHR csapata.  Szinte mindegyikük korábban angolul tanult, hogy felkészüljön a fogadásunkra, így a találkozón is angolul beszéltek, amit rendkívül megtisztelőnek tartok.  Én is igyekeztem portugálul kommunikálni, mely olykor vicces helyzeteket okozott, de nem adtam fel.  Néhány kedves taggal egyfajta alkut is kötöttünk: protugálul kérdezek és válaszolok, míg ők angolul beszélnek hozzám.  Néhány közös fotó elkészítése után minden NGO és a CSC csoportjaik a beszélgetéseket az NGO-k otthonában folytatták.

A mi csoportunk (Toula, Maureen, Andrea és én) közvetlenül a közös mereting után belevágott a program részleteibe.  Az első megbeszélésen megtudtuk, a szervezet rengeteg erőt és energiát fordít arra, hogy a különböző NGO-kat segítsék és fenntarthatóvá tegyék hosszú távon.  Ehhez kifejlesztettek több programot is, melyek közül a legnagyobb és legfontosabb a PDG.org.  Ez egy olyan program, mely 7 modulból áll, egy éves időtartam alatt segíti a megrendelő szerevezet folyamatos fejlődését.  A program személyes tréning szekciókból és több online modulból áll, emellett az előadók heti rendszerességgel támogatják, segítik a szervezeteket. Hatalmas utat tett meg az IHR, mely során kifejlesztettek egy olyan programot, mely méltón megállja a helyét, mérhető eredményeket generál.  Az egyetlen probléma, hogy jelenleg nem túl erős a marketing és sales oldal, ebben fogja a csapatunk maximálisan támogatni az IHR-t.

A megbeszélés során alkalmam volt megtapasztalni, mit jelent ’jó kérdést feltenni’.  Teljesen új számomra, hogy nem engem kérdeztek (mint ’vásárlót’) hanem nekem kellett célirányos és pontos kérdésekkel a legtöbbet megtudni.  A szervezet nagyon örült a csapatunknak, mivel úgy gondolták, hogy pont azokat az embereket kapták, akikre szükségük van:

Toula – Project Management (PMP)

Maureen – Marketing

Andrea – Sales

Én – Finance, Cost Management

Amikor egy magyar lány énekel Brazíliában...

Vasárnap élő zene szólt a bárban, ahol vacsoráztunk.  Egyre több Cairipinha fogyott el és vele egyenes arányban nőtt a hangulat.  Nem kimondottan táncest volt, mégis magával ragadott a hangulat mindenkit és éppen táncolni készültünk.  És akkor meghallottam egy számot, ami átlendített a hezitáláson.  Magyarországon meglehetősen ismertté vált és otthon talán már a ’csapból is folyik’ kategóriába sorolható, de Brazíliában honos és még mindig közkedvelt.  El kell mesélnem, hogy a portugál tanulásomban szerepet játszott ez a szám, mivel több kifejezést és szót (nem túl szofisztikáltat) tanultam meg belőle. Az első pár traktusnál még azon gondolkoztam, nem csinálok-e hülyét magamból, aztán  a második strófánál felpattantam és odamentem a zenészekhez.  Ahogy lenni szokott, itt sem okozott meglepetést, hogy a mikrofon elé pattanok, sőt, a kedvemért többször is lejátszotta az együttes a refrént.  A szám nem más, mint: Ai se eu te pego :)

Csapatépítés

Vasánap reggel a recepciónál találkoztunk és egy kis túrával indítottunk a hotel körül: hol lehet jó kávét inni, finomat enni, hol van szamba est vagy bulihely.  Sokat nem láttam a városból eddig, olyan egy kilométeres körzetben mozogtunk csak, de remélem majd lesz egy nagyobb BH túra is.  Eddigi benyomásom a városról pozitív, bár semmivel sem másabb, mint egy megszokott nagyváros: dugó, sok ember és zaj.  Ami talán meglepő, hogy a város dombokra és azok köré épült, így sok utca meglehetősen nagy százalékos emelkedővel rendelkezik, valamint az úttest is többnyire hullámzik.  Ez remek lehetőséget ad a taxisoknak, hogy ugráltassák az utast a taxi hátsó ülésén :)

Az utcán nem árt vigyázni.  Az autókra nem jellemző, hogy megállnának és borzasztó gyorsan vezetnek a brazilok.  Nekem ez nem okozott meglepetést, sokkal inkább az, hogy a csapattársak folyamatosan jeleznek nekem, hogy ne lépjek olyan közel az úttesthez, vigyázzak, nehogy elüssenek.  El kell mondjam, egy zajosabb budapesti közlekedés sem különb. 

A délután csapatépítéssel telt, először mindenki bemutatkozott személyesen is és átvettük a legfontosabb teendők listáját a 4 hétre.  A csapatépítés következő fázisában segítőnk, Bruno kérésére mindenki prezentációt készített, hogy kicsit mélyebben is megismerjük a társaságot: mindenki 10 percben mesélt a saját életének fordulópontjairól és nagyobb eseményeiről, melyek meghatározták az életét.  A napot egy vicces feladattal zártuk: 5 csoportra lettünk osztva és minden csapatnak 5 db fényképet kellett az utcán készíteni, amelyen szerepel sapkás ember, kutya, graffiti, bicikli és még sok minden más.  A cél természetesen az volt, ki tudja a feladatot jól teljesíteni és a legtöbb pontot gyűjteni.  A mi csapatunk nagyon kreatív volt (Toula, Sunghwan és én), de sajnos ez sem volt elég a győzelemre – csak második helyre.  A Nada-Mike-John team nagyon kreatív, ám kevésbbé spontán és inkább ’vitt’ anyagból készült képeivel megszerezték a legtöbb pontot.   Nem a győzelem számított, a feladat mindenkinek nagyon tetszett, jól meg is mozgatott minket.  Megjegyzem (a sok riogatónak a neten), hogy sötétedés után tettük mindezt, kamerákat lóbálva a kézben és a kutya sem foglalkozott velünk.  Sőt, kalapos embert keresve a csapatunk találkozott egy éppen szünetet tartó és cigiző szakáccsal, aki örömmel állt modellt.  Bár a ’pár’ portugál szóból amit tudok nem igazán értette meg, hogy mit is akarunk, de hagyta, hogy a megfelelő helyre állítsam és lefényképezzem :)

Izgatottan vártam a hétfői napot, hogy végre megismerkedhessek a partnerünkkel és elkezdhessük végre az igazi munkát.

Av. do Contorno

Átlagos aszfalt-minőség

A játékba leadott legtöbb pontot érő képünk :)

Játékba leadott képünk

Bem-vindo ao Brasil

Most 6:30 van Belo Horzitonte-ban, besüt a nap az ablakon és nem tudok aludni.  Másfél nap telt el az indulás óta és annyi minden történt!

Pénteken, azaz 10-én délben indultam a ház elől és magyar idő szerint délután 6-kor érkeztem meg a hotelbe, Belo Horizonte-ban.  Induláskor ért egy kellemes meglepetés, nem kellett fizetnem a pluszban feladott csomagomra (ezzel spóroltam kb 70 EUR-t), utána már csak ki kellett várnom a 2,5 órát, hogy felszálljon a gépem München felé.  Münchenben várnom kellett kb 2,5 órát, majd repültem tovább São Paulo felé.  A szomszédom egy nagyon kedves úr volt, aki egy olajtársaságnál dolgozott és Brazília közelében a tengeren úszó állomásra igyekezett.  A 12 órás utat beszélgetéssel próbáltuk elviselhetőbbé tenni, az egyetlen dolog, ami kicsit kellemetlen volt, hogy utastársam már az induláskor is kellemes ’illattal’ rendelkezett, mely a megérkezés idejére jelentősen felerősödött.  Összesen aludtam 4 órát.  Mikor kb 30 percre voltunk São Paulo-tól, páratlan látvány nyílt az esti fényekben úszó hatalmas városra.  A leszállópályát több éles kanyarral közelítettük meg, így különböző szögekből is láthatóak voltak a félig ködben úszó épületek, parkok.  Leszállás után kicsit aggódtam, hogy sikerül-e majd időben átjutnom a bevándorláson, de őszintén szólva, semmi különösebb nem történt.  A belépéskor senki nem kért tőlem papírt, azon kívül, hogy mi az utazásom célja, egyetlen kérdést sem tettek fel.  Kb 30 perc araszolás után beléphettem és mehettem a bőröndjeimért, amik éppen akkor jöttek a szalagon.  Ezt a szervezettséget! :) A vámvizsgálaton sem volt senki kíváncsi a csomagjaimra, így mehettem tovább a csatlakozó check-inhez.  Közben még gyorsan váltottam Real-t (mint utólag megtudtam, nagyon jó ötlet volt, mivel jó árfolyamon kaptam) és tettem egy kitérőt a mellékhelyiségbe, amit egy burleszkfilmbe illőnek írhatok le... A WC mindössze karszéles volt és 1,5 méter mély.  Először próbáltam egy bőröndöt belavírozni magam mellé, de nem nagyon sikerült... Hát akkor kerestem egy távoli, fal melletti WC-t és ott leparkoltam a két 23 kilós bőröndömet, és a többi értékemmel bevonultam.  Kicsit aggódtam, hogy elviszik a bőröndjeimet (több oldal is figyelmezetett ezekre a veszélyekre), de mondanom sem kell, senki az ég világon nem foglalkozott a cuccaimmal, sem velem.  Az időre való tekintettel úgy gondoltam, érdemes végre csatlakozni és visszaadni a poggyászaim, de közben hatalmassá nőtt a sor.  A terminál közepén kígyózott a sok ember 2-3 csomaggal fejenként, várakozva, hogy feladhassa a poggyászait a további belföldi útra.  Araszolás közben lehetőségem nyílt tesztelni a portugál nyelvtudásom.  Egy hölgy elkezdett nekem beszélni, amiből a ’marido’ szót értettem egyedül.  Végül több ’fale devagar, por fazor’ (kérem beszéljen lassabban) után rájöttem,  a vele álló férfi a férje és amikor beállt elém, akkor ezt azért tette, mert együtt vannak.  Na innen elindult egy beszélgetés, melyből végül azt szűrtem le, hogy a nő brazil, a férje portugál és Franciaországban élnek.  A nő szellemi fogyatékos és sérült gyerekekkel foglalkozik és babysitter, most éppen nyaralni jöttek haza.  Úgy érzem, 3 hónap nyelvtanulás után, most először hallva igazi brazil beszédet, nem olyan rossz teljesítmény. 35 perc után én jöttem volna sorra, de ekkor jött az a fázis, hogy a Porto Alegre-be induló utasokat az indulás ideje miatt előrébb vették, így még 10 percet kellett várnom.  Eközben a sor akkorára nőtt, hogy az egész terminál központi terét betöltötték az emberek.  Nem túl hatákony a csatlakozás São Paulo-ban, ekkora káoszt régen láttam.  Visszavonom, nincs szervezettség :)  Miután sikeresen megszabadultam a terheimtől, elindultam a beszálláshoz.  A 4A kapu volt megadva a beszállásra, de természetesen a 4B-hez kellett mennem.  Üdv Brazíliában :)

Busz vitt a géphez, és közben volt alkalmam láni egy egyedi TAM gépet, amit le is fényképeztem gyorsan.  Tele volt aláírásokkal és feliratokkal, ami igazán viccessé és különlegessé tette, na meg megtörte a repülőkre általában jellemző precíz és komoly design-t.  Ez az első képem Brazíliába érkezésem után :)

A felszállás természetesen jó 15 percet késett és senkit sem különösebben izgatott ez.  A gép egyik fékezőszárnya rendesen lafogott, ahogy a géppel a felszállópálya felé tartottunk, nem vagyok még most sem biztos benne, hogy ez normális volt.  Mindegy, épségben földet értünk :)  Az út alig volt 40 perc, ezalatt kaptunk egy kis száraz piritóst krémsajttal és jam-el, egy pohár üdítőt, majd be is szólt a steward, hogy szedegetik is össze a szemetet, mert már szállunk le.  De jó, kb 5 perc alatt betolt mindenki mindent és már lenn is volunk :)  A csomagom is megérkezett, szóval leírhatatlanul megkönnyebbültem.  A transferrel velem jött még Paddy és Jared, aztán kisebb dugózás után megérkeztünk a Park Hotel elé 1 órakor, ahol pár percen belül találkoztunk Toulával és Karinnal is.

Mivel Paddy és Jared is nagyon éhes volt velem együtt, egy közeli étteremben ettünk, ahol sok ember megfordult, ezzel is bizonyítva, talán nem olyan rossz a hely.  A problémák sora ott kezdődött, hogy tényleg nem beszéltek a pincérek egy szót sem angolul, de még azt sem értették, amit portugálul mondtam.... Azt hiszem, a kiejtésemen van még mit csiszolni :)  Ezután jöttek a félreértések, mint ’nem kérünk jeget’ az italba.  A végén Jared megmutatta a szótárban a pincérnek a jég szót, mert véletlenül sem sikerült jól kiejetni.  A fizetést sem értette, azt hitte, édességet kérek :)  A fiúk grillezett sertést ettek kiadós körettel, én pedig maradtam a nőies spagettinél, jólaktunk, kifizettük, jó sok élménnyel gazdagodtunk és mentünk is találkozni a többiekkel.

A hotel előtt összegyűltünk a lépcsőn (mint régen a suliban :) ) és próbáltunk egymásról többet megtudni, amit egy bárban néhány sör és bor mellett folytattunk.  Helyi bort választottam (kis üveget) Toulaval együtt, melyet mindössze félig sikerült elfogyasztanom, míg a többiek sört ittak, melyet kérés nélkül pótolt a pincér folyamatosan.  Amint elfogy az ital, a pincér azonnal pótolja és nem illik nemet mondani, mert azzal megsértjük.  Ha valaki csak egy pohárral szeretne inni sört például, akkor ne igya gyorsan az italát :)  A csapatunk, még nem teljes létszámban:

Az első közös italozás után vacsorázni indult a társaság.  Egy olyan étterembe mentünk, ahol 57 R$-ért azt válogatott mindenki össze, amit csak akart.  Annyira nem voltam éhes és a fejemben az intelmek zakatoltak, de aztán az is eszembe jutott, mit is mondott legutoljára az orvos az oltóközpontban: ha az ember csak arra gondol, mit ehet mit nem, elrontja a saját utazását.  Na, több sem kellett, mindent kipróbáltam, amit csak lehetett – vagy amit a többiek is megettek – és lám, kutya bajom :)  Kóstoltam olyan desszertet, amit még azelőtt soha: Brazíliában szokás sajtot édes jam-el enni.  Páratlan a kicsit sós és édes íz kombinációja, a kedvencem a kókuszos lett.

Még csak ma érkeztem és mennyi minden történt!

It is 6:30 in Belo Horizonte. The sun shines through the window and I cannot sleep. One and a half days have elapsed since the start and so much happened.

On Friday, 10th of August at noon I started my trip at the front of my apartment and I arrived at the hotel in BH at 6PM CET. At the start I had a pleasant surprise. I did not have to pay for the excess baggage (saved 70 EUR), then I only had to wait for 2.5 hours to board the plane to Munich. In Munich I had to wait additional 2,5 hours and then flew on to São Paulo. My neighbor during the long flight was a very kind man, who is working for a petrol company and traveled to an oil platform near the coast of Brazil. We tried to make conversation to make the journey bearable. The only inconvenient thing was my companion's "fragrance", which was only getting stronger by the time. I slept 4 hours only. 30 minutes before landing I discovered the incredible night skyline of São Paulo. The airplane made several turns during the landing so I could see the fog floating buildings and parks from more perspectives. After landing I worried a bit about getting though the immigration control, but everything went good, after 30 minutes of queuing I proceeded to pick my luggage. Everything went like a clockwork :) The customs was OK as well, so I entered to Brazil easily. I quickly changed some Brazilian money in between and visited the lavatory, which was ridiculously small. First I tried to get a suitcase in but it was a mission impossible. Then I found another cabin next to the wall and parked the suitcases (2 pieces, each 23 kg..) there. I worried a bit about them, but nobody was interested at all. When I arrived finally to the re-check-in to BH, there was already a nice long line and people were standing in the middle of the airport as well, each passenger mostly with two pieces of luggage. While queuing I had the opportunity to test my Portuguese skills. A lady started to speak to me but I understood only the word "marido". A bit slowly but we started a conversation and I found out that the lady is Brazilian, her husband is Portuguese and they live in France. The lady is a babysitter and she is dealing with mentally handicapped children. They just came home for vacation. After just three months of learning I think my Portuguese is not that bad... :) When the line already filled the whole terminal, after 35 minutes I was the next in the line and I thought it was my turn, however, the check-in women started to call passengers flying to Porto Allegre and I had to wait and another 10 minutes.  Luckily I managed to drop off my baggage on time and I went to the gate 4A, which was given as the boarding gate. Of course the boarding was at 4B… Welcome to Brazil :)

On the airport bus I saw a TAM airplane with a unique design. Signatures were all over the fuselage. I quickly made a photo of it, this is my first photo from Brazil.

This flight was only 40 minutes long. All my baggage arrived as well, so I was relieved.  I met at São Paulo gate with Paddy and at BH airport with Jared, and at 1 o'clock we all arrived to the hotel safely and soon we met Toula and Karin, too. The guys and I had hungry, so we picked a restaurant nearby to have some snack. It was quiet busy proving that it is not a wrong place. The problems started with the ordering, because the waiters did not speak English at all, and our waiter did not even understand what I was saying in Portuguese… I did not want to have ice in my drink, and I think, my accent was not adequate as in the end I had to show him the dictionary and when I was asking for the bill, he thought, I wanted to have desert. In net, we had a good lunch with a lot of nice experiences. :)  We went back the hotel to meet new CSC team members.

We gathered on the steps in front of the hotel in the afternoon and tried to know each other. Then we moved to a bar to have some drinks to celebrate the assembly of the team. I tried a local wine, so did Toula, the others had beers, and the waiter refilled the glasses continuously without question. Once you run out of drinks, the waiter immediately refills and not fit to say ‘no’, because it would violate. If you would like to have only one drink, you better drink slowly.

After the first drinking we had dinner in a restaurant where for 57 R$ you could eat what you want. Not being so hungry and with the admonitions in my head first I did not want to eat anything.  Than I ordered some food, because I remembered, what the doctor said in the vaccination centre: if you think about what you can eat and what you cannot, it will ruin your days. So I tried everything what I could. And see, nothing happened :) I tasted a dessert that never before: there is a tradition in Brazil to eat cheese with sweet jam. The combination of the slightly salty and sweet is awesome.

I have just arrived and so much happened!

Már csak 1 nap! // Only 1 day to go!

Elmúlt éjfél, így tényleg már csak 1 nap van hátra :)  Nem tudom leírni az érzéseimet, annyi minden kavarog bennem.  Boldogság, fáradtság, aggódás, türelmetlenség, izgatottság és még megannyi érzés.  Még mindig nem vagyok készen a pakolással, jónéhány utolsó dolgot el kell még ma intéznem: megvenni a legfinomabb magyar csokoládékat, pénzváltás, új zenei lista a telefonra.  Két nagy bőröndöt fogok magammal vinni, egy 23 és egy körülbelül 15 kg-osat, amibe minden szükséges ruhám el fog férni, remélhetőleg… és a cipőim :)  12 pár cipő, két kosztüm, túrabakancs, túraruha  és 12 doboz gyógyszer/vitamin az eddigi gyűjtemény.  Általában nem szoktam gyógyszereket szedni, ezért is álltam kicsit tanácstalanul a gyógyszertárban.  Akkor döbbentem rá, hogy fogalmam sincs, péládul milyen tabletta kapható vény nélkül hasfájás ellen.  A biztonság kedvéért megvettem minden szükséges gyógyszert és készítményt, de szinte biztos vagyok benne, hogy majdnem az egészet haza fogom hozni....vagy legalábbis remélem :) Ami megmarad, majd elajándékozom a megfelelő szervezeteknek (Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat).

Already passed midnight, so only 1 day to go :)  Wow, I cannot describe my feelings.  Like exhausted, happy, curious, worried, impatient, excited and so much more.  I am still not ready with packing, today have to complete last minute things such as buy best chocolates of Hungary, exchange money, create new music play list.  I will take two big baggage with me (23 kg and 15 kg) to be able to pack all necessary cloths with me and… enough shoes :)  12 pairs of shoes, two costumes, hiking boots, hiking cloths and 12 boxes of drugs.  I usually do not take any medicine, I even have no idea, what type of medicine could be bought in the drugstore against stomach ache.  I decided to bring a set at this time for the next 1,5 months, just in case.  Well, after my return I will give all of them to Red Cross or Maltese Charity.  I think, I will bring them all back… or at least I hope :)

IHR – Instituto Hartmann Regueira

Csütörtökön, augusztus 2-án végre megvolt az első telefonbeszélgetésünk a partnerünkkel.  Ők az Instituto Hartmann Regueira.  Az első konferencia a bemutatkozásról szólt, hogy jobban megismerjük egymást és többet megtudjunk a szervezetről.  Úgy döntöttem, hogy portugálul fogok bemutatkozni, ezzel is kimutatva az elkötelezettségem és tiszteletem a program és az ország iránt.  Úgy érzem, jól sikerült a belépőm, szerencsére meg is értették, amit mondtam és értékelték.   Nagyon élveztem a harminc perces beszélgetést, lenyűgözött a partnereink tudása és hozzáállása, valamint az a professzionalizmus, ami a szervezetet és programjaikat jellemzi.  Kezdésnek megkaptuk a korábbi CSC program részleteit és az összesítő prezentációkat, mely segít a PDG.org mélyebb megismerésében, valamint hogy utazás előtt jobban átlássuk programunk célját és az elvárásokat.  Hétfőn, augusztus 6-án lesz a következő csoport megbeszélésünk, mely után bővebb információt tudok majd megosztani a feladatunkról.

IHR weboldala:

http://www.institutohr.org.br/?lang=en

A program, amin dolgozni fogunk:

PDG.org

További IHR programokról információ:

Alô Cidadão! 

On Thurday, 2nd August our team had the first conference call with the Client: Instituto Hartmann Regueira.  The call was about introductions, get to know each other and the organization.  I decided to make my introduction in portuguese, I wanted to express my respect and commitment to the program and the beautiful country.  I am really happy that the Client understood me and also welcomed my efforts.  I really enjoyed the coversation we had, inspired by the knowledge and professionalism which characterizes our Client.  As a starting point, our Client shared previous presentations and project details, which will help team to have better understanding on our scope of work and complete some pre-work prior we will meet with our Client in person.  Our next internal discussion will be on Monday, the 6th late evening my time.  I will share further information on our SoW after the call.

Our Client’s website:

http://www.institutohr.org.br/?lang=en

The program we will be working on:

PDG.org

More information about IHR programs:

Alô Cidadão!