'Let me take you to Rio ..... and we can chill in my Gazebo'

Milyen az első nap Rio De Janeiro-ban?

- Szupermarket keresés

- Környék felderítése

- Irány a Copacabana!!

Nem volt velünk Juliana – mint Belo-ban – így magunknak kellett mindent felfedezni a környéken és mondhatom, így sokkal izgalmasabb és eredetibb volt.  A forgalmas utcákkal párhuzamos utcában elhelyezkedő hotelből elindulva könnyen találtunk talponállót pasteis-ekkel, szupermarketet nyugdíjasokkal és sok-sok helyit az utcán.  Felszerelésünk nem állt másból, mint kamupénztárcából és bevásárlótáskából – hogy elkerüljük a lopást, amivel a sok weboldal riogatott.  Akkor szép sorban:

- Kamupénztárca: lejárt, ócska bankkártyákkal megtömött, egy-két aprót csaliként tartalmazó régi pénztárca, amit nem sajnálunk

Cél: rabláskor legyen mit a bűnözőknek adni – mégse vesszünk semmit.  Felidegesítés elkerülésére – ha nem kapnak valamit, akkor gyilkolnak (honnan vették az ilyeneket a weboldalon ömlengők és vajon mi miért dőltünk be mindennek az elején?)

Ok: rabló nem hiszi el, hogy turistaként nincs mit adnod (nem lehet értékek nélkül csak úgy sétálni?)

- Rio utcáin sétálva: értékek derékra vagy lábszárra erősíthető lapos tartóban, ruha alatt

Cél: érték megvédése, láthatatlan helyen (motozás ellen semmi sem véd)

Ok: rabló inkább vigye a kamupénztárcát

- Semmi ékszer és műanyag, csat nélküli óra (kevesebb, mint 1.000 HUF értékben)

Cél: ne legyen mit elrabolni

Ok: feltűnés elkerülése

Mondanom sem kell, pont a tanácsok megfogadásával, a fenti eszközökkel lógtunk ki a sorból, le se tagadhattuk volna, hogy turisták vagyunk.  Ha jobbik ruháinkban, ékszerrel mászkáltunk volna, beleolvadtunk volna az utca tömegébe.  Erről ennyit :)

Visszatérve az orientációs sétára.  Ahogy beszereztük a legfontosabb dolgokat (víz, étel, gyümölcs) alig vártuk, hogy szaladhassunk a Copacabana-ra.

Azt a szapora szívdobogást nehéz leírni, ami elkapott a jól ismert, jellegzetes mintájú járdát látva.  Verőfényes napsütésben bámultam a Cukorsüveg hegyet és Ipanema távoli épületeit.  Egyszerűen akkor fogtam fel csak igazán, hogy Brazíliában vagyok.  Annyi újdonság ért Belo-ban (új emberek, rengeteg élmény, egy project), hogy egy hónapig szinte el se jutott a tudatomig, milyen csodálatos helyre kerültem, távol az otthontól.  Párommal azonnal a meglehetősen hideg óceánba szaladtunk és a hatalmas hullámok között fürdőztünk.  Ez volt az első és egyetlen fürdésünk a Copacabana-n sajnos, mivel az idő aztán elromlott. 

Első este valahogy nem volt kedvünk sétálni.  Kicsit marhaságnak tűnhet ezt olvasva, de akkor még fogalmunk sem volt, hogy valójában mire is számítsunk a városban.  Indulás előtt több ismerősünk felhívta a figyelmünket, hogy nehogy sötétedés után a parton mászkáljunk.  Mivel fáradtak is voltunk, így nem volt kedvünk „kockázatni”.  Akkor még fogalmunk sem volt arról, hogy mindez felesleges volt, de erről majd kicsit később.

Egy ilyen nap után valahogy azon törtem a fejem, vajon mivel érdemeltem ki mindezt a jót…?

Copacabana