'Come with me to Rio...'

Csak nem sikerült időben felkelni… :)  Akár mennyire igyekeztünk, két órával később indultunk neki az aznapi túrának, mint terveztük.  Ez azonban egy cseppet sem zavart minket, mivel ránk telepedett valamilyen lazaság, nyugalom, és még 5 napunk maradt bejárjuk a várost.

Cristo Redentor

Előző este tanakodtunk, mivel menjünk a Megváltó Krisztus szobrához: helyi buszjárattal vagy taxival.  A korábban olvasott netes fórumok nem nagyon javasolták a helyi járatokat a megkérdőjelezhető biztonság miatt.  Valahogy a taxizás meg nem volt szimpatikus, a kényelmes közlekedés nem a mi stílusunk.  Naná, hogy bevállaltuk a buszt, már csak azért is, hogy kiderítsük, valóban olyan veszélyes-e a tömegközlekedés, mint ahogy azt eddig olvastuk.  Természetesen, az ég világon nem történt semmi, mintha Budapesten utazgattunk volna.  A buszmegálló pár száz méter sétára van a szállástól, így nem sokat kellett gyalogolnunk.  Hatalmas táblákon megtalálható minden úticél és az időpont a megállóban.  A buszjegy vásárlásának különös módjával találkoztunk: a sofőr fülkéje után van egy meglehetősen szűk forgókapu, melyen csak akkor lehet átjutni, ha a kedves utas kifizeti a jegy árát.  Jegyet egy dobogón csücsülő ellenőrnél kell fizetni.  Tört portugállal feltett kérdésemre kedvesen megerősítette, hogy hol kell átszállnunk a következő buszra, illetve leszállnunk a Corcovado lábánál.  (Legegyszerűbb: Copacabana-ról 583# busz Leblon-ig, onnan 584# Cosme Velho-hoz).  Ment minden, mint a karikacsapás.  Annyit még megjegyeznék, hogy egy kissé túlsúlyos embernek már komoly problémákat okozhat a forgóajtón átjutás.  Talán ez is az egyik oka lehet, hogy nem nagyon találkoztunk elhízott, túlsúlyos helyivel :)  Meggyötört, munkába készülő helyieken és millió turistán kívül nem láttunk semmi különlegeset.  Újabb netes riogatás dőlt meg.

A váró dekorációja

A Corcovado lábánál egy órát kellett várnunk a következő vasútra a hegy tetejéig, és természetesen megszomjaztam közben.  Két ásványvizet kértem és 100 reais-al kívántam fizetni, mire az eladó közölte velem, hogy akkor nem vehetem meg, mert ő ugyan nem fogad el nagy értékű pénzjegyet, csak aprót.  Kérdőn felvont szemöldökömre csak meghúzta a vállát és különösebben nem foglalkozott velem, csak visszatette a két vizet.  Még jó, hogy össze tudtuk vakarni a szükséges pár centet, különben szomjan maradtunk volna.  Végül megérkezett a járatunk, amivel felfelé indultunk a hegyre.  Néhány megálló után felszállt egy szambát játszó csoport a napi fizetésük begyűjtésére, de azért sikerült egy kicsit a hangulatot is felpezsdíteniük.

Vasút a Corcovado-ra

Néhány szakaszon kivételes látvány nyílt Rio egyes részeire, de közel sem volt fogható ahhoz a látványhoz, ami a Megváltó Krisztus szobortól tárult elénk.  Néhány lépcső után a szobor lábához értünk, ahol turisták zöme fekve, állva, alulról-felfelé, jobbról-balra készítették a facebook-fotók sorát.  Nekünk is sikerült néhányat csinálni, ahol nincs benne valakinek a keze, orra, lába.  Igen, én is post-oltam a facebook-ra :)  A látványhoz nincs mit hozzáfűzni, csak annyit, hogy a kilátás közel sem olyan, mint ahogy azt a képeken látni.  Talán a ’téli’ párás időszak lehet az oka, de az óceán nem volt azurkék, és a párás levegő miatt minden kicsit szürkének tűnt, ennek ellenére a kilátás minden pénzt megért.  Miközben vártunk a lefelé vivő vasútra, majmok szórakoztattak minket a vezetékeken rohangálva.  Itt is fellelhető az ’etető’ turista, aki minden energiát és maradék ételt bevetve addig igyekezett, míg egy-két falat erejéig sikerült lecsalogatni a majmokat.  Újabb facebook fotók készültek :)

Aki szórakoztatott minket miközben vártunk a vasútra

A kilátás

Valószínű nem vagyok egyedül ezzel a megállapítással, hogy szabadság alatt és jó helyeken csak úgy rohan az idő.  Már ebéd után jártunk bőven (2 óra körül) mikor leértünk a buszmegállóhoz.  Úgy ítéltük meg, hogy bőven belefér még egy nevezetesség, így elindultunk a Cukorsüveg hegy-hez.

A sofőrünk :)

A Come Velho-tól induló busz elvitt egy darabig (ha jól emlékszem 180#), majd utána az 511#, 512# vagy 107#-es busz visz a Teleférico megállóig.  A biztonság kedvéért megkérdeztük a sofőrt, jó buszra szállunk-e.   A vezető egy laza, vörös hajú, enyhén rokkernek öltözött, 50-55 körülő nő volt széles mosollyal és érződött rajta, erős dohányos.  Hihetetlen kedvességgel és határozottsággal válaszolgatott.  Ahogy bezárultak az ajtók, a mami Schumachert meghazudtoló módon startolt a lejtő tetejéről és nyomott egy busz rally-t addig, amíg le nem szálltunk.  Néhány turista elismerő ’whoo’-val díjazta, amikor egy íves balos kanyarba bedörrentett fékezés nélkül, mi több, még jó adag gázt is adott a még erősebb vezetés-élményért.  Felejthetetlen utunk volt, bírtuk a mami életkedvét és azt, ahogy fittyent hányt az utasokra, miközben csak kapcsolt fel-le és közben szólt a zene.  Még egy-két fotón sikerült is lekapni őt, hogy ne felejtsük el.

Pão de Açúcar

Az Urca hegy lábához érkezve újfent szaporán vert a szívem.  Annak a helynek a lábánál álltam, ahova anyukám mindig is vágyakozott.  Így váltja valóra a gyermek a szülő álmát.

A látvány itt is hasonló volt, de Rio egy olyan részére, amit nem mutogatnak vagy fényképeznek túl sokat.  Itt is találkoztunk rengeteg majommal és nagyot sétáltunk a hegyen található botanikus kertekben.  Arra is volt idő, hogy Ipanema papucsokat próbálgassak :)  Természetesen itt is – mint több helyen a városban – be lehetett volna fizetni helikopteres városnézésre, ami sajnos kimaradt, mivel előre nem foglaltunk időpontot.

Mivel kezdett sötétedni, buszt kerestünk hazafelé.  A következő busz elvileg vitt volna minket a Copacabana-ra, de elszámoltuk magunkat a megállókkal és jóval előbb szálltunk le, mint kellett volna.  Először azt se tudtuk, hol vagyunk, mivel nem volt nálunk normális térkép (mily felelőtlenek…), csak valami képes-rajzos térkép-utánzat.  Kisebb szóváltás után a párommal, irányba álltunk és jó 30 percet gyalogoltunk hazáig.  Igazából, még élveztük is, csak azt nem, hogy elment az idő és nem tudtunk már strandolni.

Sötétedés után nekivágtunk az esti Rio-nak és valami jó éttermet igyekeztünk találni.  Egy kellemes sétára a hoteltől találtunk egy Galeto nevű éttermet, ami már első látásra megtetszett.  Olyan Caipirinha-t szolgáltak fel, amit előtte még sose kaptam: nem csak kétszer nagyobb volt, de kedvemre való volt az ízesítése.  Igen, ütött is :)  Kétszemélyes, igazi brazil módon elkészített kakast kértünk az elmaradhatatlan rizzsel és feijão-val.  Legalább 2,5 órát ücsörögtünk a nyitott ablak mellett, az utcai nyüzsgést hallgatva, beszélgetve, közben lecsúszott a Caipirinha is.  Kicsit vigyorogva indultunk haza, és az esti sétát a parton másnapra toltuk el.  Egy napra ez a sok élmény bőven elég volt.

'Let me take you to Rio ..... and we can chill in my Gazebo'

Milyen az első nap Rio De Janeiro-ban?

- Szupermarket keresés

- Környék felderítése

- Irány a Copacabana!!

Nem volt velünk Juliana – mint Belo-ban – így magunknak kellett mindent felfedezni a környéken és mondhatom, így sokkal izgalmasabb és eredetibb volt.  A forgalmas utcákkal párhuzamos utcában elhelyezkedő hotelből elindulva könnyen találtunk talponállót pasteis-ekkel, szupermarketet nyugdíjasokkal és sok-sok helyit az utcán.  Felszerelésünk nem állt másból, mint kamupénztárcából és bevásárlótáskából – hogy elkerüljük a lopást, amivel a sok weboldal riogatott.  Akkor szép sorban:

- Kamupénztárca: lejárt, ócska bankkártyákkal megtömött, egy-két aprót csaliként tartalmazó régi pénztárca, amit nem sajnálunk

Cél: rabláskor legyen mit a bűnözőknek adni – mégse vesszünk semmit.  Felidegesítés elkerülésére – ha nem kapnak valamit, akkor gyilkolnak (honnan vették az ilyeneket a weboldalon ömlengők és vajon mi miért dőltünk be mindennek az elején?)

Ok: rabló nem hiszi el, hogy turistaként nincs mit adnod (nem lehet értékek nélkül csak úgy sétálni?)

- Rio utcáin sétálva: értékek derékra vagy lábszárra erősíthető lapos tartóban, ruha alatt

Cél: érték megvédése, láthatatlan helyen (motozás ellen semmi sem véd)

Ok: rabló inkább vigye a kamupénztárcát

- Semmi ékszer és műanyag, csat nélküli óra (kevesebb, mint 1.000 HUF értékben)

Cél: ne legyen mit elrabolni

Ok: feltűnés elkerülése

Mondanom sem kell, pont a tanácsok megfogadásával, a fenti eszközökkel lógtunk ki a sorból, le se tagadhattuk volna, hogy turisták vagyunk.  Ha jobbik ruháinkban, ékszerrel mászkáltunk volna, beleolvadtunk volna az utca tömegébe.  Erről ennyit :)

Visszatérve az orientációs sétára.  Ahogy beszereztük a legfontosabb dolgokat (víz, étel, gyümölcs) alig vártuk, hogy szaladhassunk a Copacabana-ra.

Azt a szapora szívdobogást nehéz leírni, ami elkapott a jól ismert, jellegzetes mintájú járdát látva.  Verőfényes napsütésben bámultam a Cukorsüveg hegyet és Ipanema távoli épületeit.  Egyszerűen akkor fogtam fel csak igazán, hogy Brazíliában vagyok.  Annyi újdonság ért Belo-ban (új emberek, rengeteg élmény, egy project), hogy egy hónapig szinte el se jutott a tudatomig, milyen csodálatos helyre kerültem, távol az otthontól.  Párommal azonnal a meglehetősen hideg óceánba szaladtunk és a hatalmas hullámok között fürdőztünk.  Ez volt az első és egyetlen fürdésünk a Copacabana-n sajnos, mivel az idő aztán elromlott. 

Első este valahogy nem volt kedvünk sétálni.  Kicsit marhaságnak tűnhet ezt olvasva, de akkor még fogalmunk sem volt, hogy valójában mire is számítsunk a városban.  Indulás előtt több ismerősünk felhívta a figyelmünket, hogy nehogy sötétedés után a parton mászkáljunk.  Mivel fáradtak is voltunk, így nem volt kedvünk „kockázatni”.  Akkor még fogalmunk sem volt arról, hogy mindez felesleges volt, de erről majd kicsit később.

Egy ilyen nap után valahogy azon törtem a fejem, vajon mivel érdemeltem ki mindezt a jót…?

Copacabana

Megérkezés Rio-ba

A párommal semmit sem csinálunk hagyományosan.... A megbeszéltek szerint szeptember 8-án volt a randink a Rio Galeão Nemzetközi Repülőtéren, Terminál 1 érkezésen – mivel az mindenhol van.  Ő Hamburgból indult, én Belo Horizonte-ból.  Mondanom sem kell, alig vártam, hogy egy hónap után találkozzunk!

A sors fintora, hogy Belo-ból Sunghwan-nal (a prezentációs párommal) utaztam Rio-ba, aki onnan utazott tovább Párizsba.  Vele ismerkedtem meg először, tőle búcsúztam el utoljára :)  Belo-ban azért nem volt könnyű bejutni a gate-hez.  Először is, alig találtuk meg a GOL check-int, majd körülbelül 45 percet álltunk sorban.  Ott derült ki, hogy túlsúlyos a bőröndöm, így muszáj volt 70 reais összeget fizetnem pluszban, melyet egy másik ablaknál kellett befizetnem.  Még az volt a szerencse, hogy Sunghwan-ra hagyhattam a csomagjaimat, így gyorsan megfordultam.  Ezután adhattam fel csak a bőröndöket.  Az ellenőrzésen mindent átengedtek: ásványvizet, befőttet (amit ajándékban kaptunk), minden korlátozás nélkül.

Mindössze 50 perc repülés után már landoltunk is.  Gyors búcsú és a Terminál 2 helyi járatok érkezésénél leültem, mivel mint utólag kiderült, eléggé messze volt a Terminál 1 ahhoz, hogy bőröndökkel átkecmeregjek.  Amikor a párom leszállt, küldtem neki egy üzenetet, hogy hol ülök.  Innen kezdődtek a problémák.. Fogalmam nem volt, hogy a belépésnél vagy hol van, amikor ő már mindkét terminálon keresett engem.  Azt nem tudom hogyan, de egyáltalán nem talált meg.  Hosszas sms küldések után, amikor a két terminál átkötő folyosóhoz értem az összes cuccommal, ezt üzente: ’Maradj ott..’ Na, én ott maradtam és szidtam, mint a bokrot :)  Két eléggé taplra esett és jól tájékozódó ember vagyunk, de ennél jobban nem kerülhettük volna el egymást.  Végül 20 perc ide-oda mászkálás után a karjaiba ugorhattam végre.

Körülbelül 2 órát vártam Őrá, ami arra elegendő volt, hogy normális taxit keressek, így mire végre találkoztunk, könnyedén lerendeztük a transzfert a szállásunkra a Copacabana-n.  Előtte még bevásároltunk a reptéren élelemből és italból (mivel bolt már nem volt nyitva) horribilis összegért.  A taxiból először a  kivilágított Megváltó Krisztus szobrát láttam meg, illetve a kikötői fényeket és nagyot dobbant a szívem... Itt vagyok, végre.  Az idillt csak a kocsi ablakán beömlő csatornabűz rontotta el.  Kb 30 perc kocsikázás (50 reais) után megálltunk a szállásunk előtt, amiről annyit kell tudni, hogy a brazilok körében nagyon kedvelt, mert közel van a Copacabana strandjaihoz, mégis megfizethető az ára.  Mint később kiderült, így elsőbbséget élveztek a helyiek és a külföldieket minden trükkel igyekeztek lehúzni a tulajok, ami végül nem sok sikerrel zárult az esetünkben.  Annyit megjegyeznék, hogy meglehetősen kicsi volt a szobánk és nem volt tengerre néző ablakunk, viszont a nyüzsgés és minden közelkedési eszköz alig pár lépésre volt.  Nem is találhattunk volna jobb szállást.  Kit zavart a kis szoba…nem a szobában terveztünk ücsörögni az ottlétünk alatt.

A kéthetes kalandunk elindult.